A CIA sztori

2015.07.24 00:00
A CIA sztori 
 

Érdekes levelet kaptam nemrég. Úgy gondoltam idellesztem. Hosszú, de talán nem unalmas.
 

* * *

 

Pénteken [2015. április 18] robbant a "bomba"...

Normand Hodges visszavonult CIA-ügynök ölte meg MARILYN MONROE-t és még összesen 37 embert a 41 éves CIA pályafutása során!

Normand Hodges (mivel halálos beteg) bevallotta a Sentara Norfolk General Hospital-ban (Virginia) tett tanúvallomásában, hogy 41 éven
keresztül dolgozott a CIA-nak magas szintű titkos ügynökként és szakterülete azon emberek meggyilkolása volt, akik magas kockázatot
jelentettek felettesei szerint a nemzetbiztonságra.

1959 és 1972 között 37 embert likvidált saját bevallása szerint. Mesterlövész és a harcművészetek valamint a mérgek és robbanóanyagok
szakértője.

Egy 5-tagú sejtnek volt az egyik tagja, akik politikai merényleteket hajtottak végre az Egyesült Államokban.

Az áldozatok többsége politikai aktivista, újságíró, művész, tudós, ésegyéb vezető volt. "Bizonyítékunk volt, hogy Marilyn Monroe nem csak
Kennedy-vel tartott kapcsolatot (és aludt együtt), hanem Fidel Castro-val is. A felettes parancsnokom, Jimmy Hayworth mondta nekem,
hogy meg kell halnia, és a gyilkosságnak mérgezésnek vagy túladagolásnak kell kinéznie" - mondta el Hodges.

"Azelőtt soha nem öltem meg nőt, de engedelmeskedtem a parancsnak. Amerikáért tettem. Stratégiai információkat adhatott volna át a
kommunistáknak és ezt nem hagyhattuk.

Meg kellett halnia. Én csak azt tettem, amit tennem kellett.

."A felettes Jimmy Hayworth már 2011-ben meghalt szívinfarktusban és az 5-tagú csapat 3 tagja már szintén halott.

Marilyn Monroe 1962. Augusztus 5-ln halt meg éjfél és éjjel 1 óra között.

Hodges elmondta, hogy bement a szobába miközben a nő aludt és beinjekciózta egy nagy adag chloral hydrate - tal (erős nyugtató)
keverve Nembutal-lal (azonnal ható barbiturát), amivel gyakorlatilag megölte őt.

A CIA hírhedt a merényleteiről és megrendelt gyilkosságairól.

Az 1970-es években zajló Church Committee meghallgatásokon már kiderült, hogy abban az időben számos külföldi vezető és elnök ellen elkövetett
merényletkísérletben benne volt a keze.

Merényleteket hajtott végre sok külföldi vezető ellen:Fidel Castro, a kongói elnök Patrice Lumumba, az elnök Sukarno Indonéziában, a francia
elnök Charles de Gaulle, a jamaikai elnök Michael Manley, a kambodzsaiSihanouk herceg, a Costa Rica-i Jose Figueres elnök, a nicaragua-i
külügyminiszter Miguel d'Escoto és a Dominikai Köztársaság elnöke Rafael Trujillo ellen.

Természetesen a leghíresebb gyilkosság, ami a CIA nevéhez és kezéhez tapad, az a J.F. Kennedy ellen mesterlövészek által elkövetett
gyilkosság volt.A mai napra lassan minden összeesküvés-elméletről előbb-utóbb ki is derül, hogy nem elmélet, hanem kőkemény
összeesküvés-gyakorlat, amely zajlik körülöttünk! 

Érdemes meghallgatni újra J.F.Kennedy rádióbeszédét a titkos, rejtett háttérhatalom létezéséről, mely a végén Őt is likvidálta...

* * *

Amikor Oroszország még nagyhatalom, egyáltalán ország, volt [Sztálin idején...] ugyanolyan kiterjedt kém, ill. felforgató tevékenységet folytatott, mint ZsidóAmerika. Ezt "Razdvedkának" hívták. Írtam is róla, hogy Putyinnak ugyan mér' nincs razdvedkája. [Akkor még nem tudtam, hogy politikai értelemben Oroszország nemhogy nem nagyhatalom, de nem is ország, hanem felszámolás és kiárúsítás, gyarmatosítás előtt/alatt levő terület.]

Ezek után semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a CIA a zsidóbérenc stázi-kúrva Merkel magántelefonját is lehallgatja. 

A CIA merényletek egyik frontját képezik annak a harmadik világháborúnak, amelyet ZsidóAmerika folytat az emberiség ellen az egész világ meghódításáért. Oroszország mégy csak nem is partner, hanem pofozó bábú ebben a játékban, amelyet ZsidóAmerika és Kína folytatnak a világ újrafelosztásáért. Oroszország hulláján ugyan össze fognak majd marakodni, de most kétfelől tépik. Ez Ufában vált nyilvánvalóvá.

Mi lesz ennek a vége?

 

 

 

 

Elérhetőség

FaceBlog Szeszák Gyula
Debrecen
Simonyi u. 32.III.13
4028
Mobil
+36-30-245-9244
Vezetékes
+36-52-556-228
Fax
+36-52-556-228
szeszak.gyula@gmail.com. szeszak.gyula@mailbox.hu